Ingyenes pályázatírás? Hogyan?

2011. január 14-én útjára indult az Új Széchenyi Terv. A 2011-2013 között elérhető Európai Uniós pályázatok több, mint fele ebben az évben lesz elérhető. A vállalkozások támogatását biztosító pályázati kiírások legtöbbje a kis- és középvállalkozásoknak szól, de nem maradtak lehetőség nélkül a mikrovállalkozások, sőt induló vállalkozások számára is megjelentek kombinált pályázati konstrukciók.

Az új pályázatokat 2011. március 1-jétől lehet beadni.

A tervek és ígéretek szerint az eddig széttagolt, bonyolult pályázati rendszert egységes, könnyen átlátható rendszer váltja fel. A kötelezően beadandó nyilatkozatok száma is kevesebb lett. Megváltozott, egyszerűsödött a biztosítékok rendszere. A pályázat benyújtását követően 15 nap helyett 7 napon belül kell a pályázat befogadó nyilatkozatát megküldeni a befogadó szervezetnek. 60 napról 45 napra csökkent a kifizetési határidő. A Bíráló Bizottság intézményét felváltja a Döntéselőkészítő Bizottság. A bírálati szempontok számszerűsíthetőek, objektívek lesznek.

Mit kínálunk Önnek?



A partnerSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. az Új Széchenyi Terv elindulásának alkalmából különleges ajánlattal kedveskedik meglévő és leendő ügyfeleinek. Amennyiben érdeklődik bármely termékünk vagy szolgáltatásunk iránt, pl. informatikai eszközvásárlásban, informatikai rendszer beszerzésében, ERP (integrált vállalatirányítási rendszer) bevezetésében gondolkodik, úgy a következőket kínáljuk az Ön és vállalkozása számára:

  • ingyenes pályázati tanácsadást nyújtunk, segítünk kiválasztani megfelelő pályázati konstrukciót;
  • ingyenesen elkészítjük, összeállítjuk és beadjuk a pályázatot;
  • ingyenesen vállaljuk a kapcsolattartást a pályázati intézményekkel (pl. pályázati Közreműködő Szervezet);
  • teljesen ingyenesen vállaljuk pályázathoz kapcsolódó valamennyi adminisztrációs teendő (pénzügyi és szakmai beszámolók, kifizetési és módosítási kérelmek elkészítése, részvétel a helyszíni ellenőrzéseken, képviselet a Hatóságok előtt) elvégzését a projekt teljes fenntartási időszakában, amely az esetek többségében 36 hónapos időszakot jelent;


Mit nyer Ön, ha megkeres minket?


  • kedvezményes áron hozzájuthat azokhoz az informatikai eszközökhöz, informatikai rendszerekhez, amelyek biztosítják vállalkozása folyamatos növekedését, megkönnyítik, egyszerűsítik és áttekinthetővé teszik az adminisztratív teendőket és üzleti folyamatokat;
  • pályázati támogatásból jelentős vissza nem térítendő támogatáshoz, vagy akár ezt kiegészítő mikrohitelhez juthat;
  • a pályázattal kapcsolatban Önnek nincs semmilyen feladata, szakértő munkatársaink minden gondot levesznek az Ön és vállalkozása válláról (ráadásul mindezt teljesen ingyen);


info

A különböző pályázati lehetőségekről a Pályázatok menüpontban olvashat további részleteket, pályázati támogatással megvásárolható termékeinkről a Pályázható termékek fejezetben talál további információkat.


Vegye fel velünk a kapcsolatot, mi minden lehetőségről részletesen tájékoztatjuk Önt!